Jóétvágy

 2011.05.15. 21:04

Szerencsétlen baleset áldozata lett az a könyvelő, aki ebédszünet közben lett rosszul, és megfulladt. Kollégái nem vették észre, hogy félrenyelt, és mire feltűnt nekik, hogy mozdulatlanul ül az asztalra borulva, már késő volt. A kihívott mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A biztonsági kamerák tanúsága szerint szörnyű dráma zajlódott le.

Porkoláb B. szokása szerint tizenkét órakor leült a High Tower 12 hatvanadik emeleti teakonyhájába, hogy megebédeljen. A konyha ilyenkor forgalmas hely, így Porkolábbal számos kollégája találkozott a kritikus időben. A felvételek alapján mindegyikük beszélt vele néhány szót, leginkább jó étvágyat kívántak neki. „Kedves kolléga volt, és mosolyogva köszönte meg, amikor jó étvágyat kívántam neki”, mesélte Szalonka Judit, egyike azon munkatársaknak, akik utoljára látták Porkolábot élve. Tizenkét óra tizennyolc perckor azonban történt valami, ami szintén feltűnt valakinek: a biztonsági őr is benézett a teakonyhába, és jó étvágyat kívánt. Porkoláb erre azonban, bár ekkor még nagyon is életben volt, nem reagált. „Mindenféle pofákat vágott, és mutogatott, ahelyett, hogy megköszönte volna”, emlékszik vissza az őr. „Kicsit meg is sértődtem. Nagyon allergiás vagyok arra, ha valaki nem fogadja a jókívánságaimat. Azt gondoltam, lenéz, vagy valami ilyesmi, mert csak őr vagyok.” A biztonsági őr nem tudhatta, hogy Porkoláb ekkor már félrenyelt és fuldoklott, és valószínűleg ezt próbálta meg az őr tudtára adni, és ezért nem jutott szóhoz.

A felvételeket elemezve megállapították, hogy Porkolábnak összesen tizennyolcan kívántak jó étvágyat, ebből hárman közvetlenül egymás után, egy másodperces eltérésekkel. Porkoláb mindegyiküknek egyenként köszönte meg a jókívánságot, ez lett a veszte. Az utolsó három kolléga gyorsan távozott a konyhából, ők ugyanis csak szendvicsüket vették ki a hűtőszekrényből, és a tetőteraszra mentek vele. Porkoláb a tizennyolcadik megköszönésnél nyelt félre, ennek viszont már csak az őr volt a tanúja, aki szerncsétlen módon félreértette a helyzetet.

A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet.

A bejegyzés trackback címe:

https://savaslugos.blog.hu/api/trackback/id/tr992906505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása