Fodbal

 2011.05.15. 20:52

A Labdarúgó Szövetség üdvözölte a Szurkolók Klubjának azt a koncepcióját, amit az elharapódzó futballhuliganizmus kezelésére összehívott csütörtöki válságtanácson ismertetett a Szövetséggel. Az ország két „ősellenségnek” számító csapatának szurkolóit tömörítő klub két vezérszurkolója (egyben a Klub elnökei) minden érintett által elfogadhatónak talált megoldással rukkolt elő: a radikális focihuligának ezúttal szervezett keretek között csaphatnak össze. Ehhez a rendőrség beleegyezésére, sőt, aktív szerepvállalására is szükség volt, és hosszan tartó egyeztetések után végre sikerült beszerezni a szükséges engedélyeket, így a csütörtöki csúcstalálkozón kész tervvel állhatott a Klub a Szövetség elé.

„Örömünkre szolgál, hogy a rendőrség végre felismerte, hogy az egész futballban minket (a szurkolókat – a szerk.) leginkább egymás fizikai megsemmisítése mozgat.” – nyilatkozta Drabhál Ernő, a Frici szurkolótáborának elnöke. „Maga a focimeccs eddig csak egy szükséges rossz volt, ami biztosította a motivációt, a harckészültség fenntartását, valamint a teret az összecsapásainkhoz. Így azonban a meccsek káoszba fulladtak, ráadásul konfliktusba kerültünk a város lakóival is, ami végül rendőri beavatkozást vont maga után, és jelentős vagyoni kárhoz vezetett. Az új koncepció így is kihasználja a stadionokat, de egészen más módon.”

Hogy pontosan hogyan, annak részleteibe Kaloda Gergely, országos rendőrfőkapitány avat be.

„A stadionokban ezentúl csak a szurkolók lesznek, méghozzá a játéktérben, nem a lelátókon. Mindegyiküknek biztosítunk éles lőfegyvert lőszerrel, így csap össze a két oldal. A lőfegyvereken túl a játékosok bármilyen szúró-vágó, ütő eszközt is hozhatnak magukkal. A szurkolóknak természetesen a mérkőzések előtt alá kell írniuk egy nyilatkozatot, amiben tudomásul veszik, hogy a játék súlyos sérülésekhez, akár halálhoz is vezethet. Kiskorúak esetében, 14 éven felülieknél a szülő aláírása is szükséges. A meccsek továbbra is kétszer negyvenöt percesek lesznek, ezután mindenkinek el kell hagynia a pályát. A játékvezető az újfajta foci jellegének megfelelően természetesen a rendőrség kötelékeiből kerül majd ki. Ez tulajdonképpen olyan, mint a paintball, csak igazi fegyverekkel. Kérésre tereptárgyakkal is be tudjuk rendezni a játékteret.”

Kérdésünkre, hogy mi van, ha ezt a meccset is szívesen látogatnák szurkolók, Kaloda felvilágosított, hogy itt már nincsenek újabb szurkolók. „Ha érdekel a dolog, neked is küzdened kell, ott, a pályán, géppisztollyal.”

A bejegyzés trackback címe:

https://savaslugos.blog.hu/api/trackback/id/tr342906458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása